Bugi születésnapi ajándéka

Bugi, a formás kis zöld versenyautó nagy napra ébredt.

Tudjuk, hogy minden nap csodálatos és lehetőségekkel teli, de a mai ráadásul a születésnapja is volt! Ügyesen felöltözködött, aztán kisétált a konyhába, ahol egy csomag és egy gyönyörű torta várta már az asztalon. Bugi anyukája észrevette, hogy felébredt a kisfia és tüstént szólt Bugi apukájának is, hogy kezdődhet az ünneplés. Elhangzott a várva várt születésnapi dal, majd Bugi átvehetette az ajándékát. A csomagban egy újabb csomagot talált, amiben ismét egy doboz volt. A harmadik dobozban megtalálta a meglepetést, ami nem volt más, mint egy varázslatosan szép, elbűvölő kisautó.

– Nahát, hiszen ez igazán mesés– lelkendezett a verda – Hasonlít is hozzám.

– Igen, szerintem is nagyon káprázatos-tette hozzá anyukája.

– Apa, csak nem Te készítetted? – érdeklődött a kis kocsi.

– Bizony, bizony. Az én műhelyem portékáját tartogatod a kezecskédben. Remélem, tetszik – válaszolta Bugi apuka, aki asztalos lévén sokszor farigcsált mindenféle játékokat gyermekének.

– Igen, nagyon tetszik és köszönöm szépen- áradozott tovább a kis járgány- Apa, elmegyünk ma kirándulni? Múlt héten beszéltünk róla, hogy ma túrázni fogunk egyet.

– Természetesen. Készülődj el és már indulhatunk is- hangzott a válasz.

Anyuka összepakolta a piknikező táskát és már útnak is indultak. Festői szépségű tájakon vezetett az útjuk, minden nagyon elragadó és meseszép volt. Amikor megérkeztek a Motorhegyre, megálltak és egy nagyobb sétát tettek a környéken. Szerencsére több család is úgy gondolta aznap, hogy ma ideális az idő egy kiránduláshoz, így több kis verdával is összeismerkedhetett Bugi. Beszélgettek, játszottak, szaladgáltak, az erdei játszótéren kipróbáltak minden játékot, majd amikor kellőképpen elfáradtak, leheveredtek kicsit a szüleikhez.

A sok-sok mozgás meghozta az étvágyukat is, így nagyon hálásak voltak anyukáiknak a piknikes kosárból előkerülő finomságokért és csemegékért. A szülők megbeszélték a másik kisautó, Dudi szüleivel, hogy ezentúl többször is fognak találkozni, mert a gyerekek is jól érezték magukat egymással és a felnőttek is megtalálták a közös hangnemet. Ezután elbúcsúztak egymástól és mindenki útnak indult volna… Hogyhogy csak volna? Képzeljétek el, a kis verda észrevette, hogy már nincs a zsebében a faautó, amit születésnapjára kapott. Nagyon megijedt, de nem mert szólni a szüleinek. Anyuka és apuka azonban rögtön felfigyeltek Bugi különös viselkedésére és fényt akartak deríteni az okára.

– Kisfiam, indulhatunk? –kérdezte kedvesen az anyuka.

Bugi viszont nem válaszolt. Nem merte elmondani, mi történt. Csendesen lehajtotta a fejét és elpityeregte magát.

– Bugikám, mi a baj?- érdeklődött most már apuka is.

Bugi még mindig nem szólalt meg. Aztán néhány másodperc elteltével nagy nehezen kinyögte, hogy elvesztette a dédelgetett új kisautóját.

– Dehogyis, hiszen nem veszíthetted el, nem is hoztuk magunkkal – mondta apuka.

– Tévedsz, apa. Betettem a zsebembe abban a pillanatban, amikor elindultunk.

– Értem- hangzott anyuka válasza, majd rövid hallgatás után elhangzott a remek ötlet- van még egy kis időnk sötétedésig, keressük meg. Mit szólsz hozzá, kicsim?

– Jó, rendben van. Merre induljunk?

– Az lesz a legjobb, ha rögtön elindulunk ugyanazon az úton visszafele, amerre idejöttünk és közben nagyon lassan megnézünk minden egyes négyzetcentimétert. Így is tettek. Sokáig-sokáig keresgették, fürkészték a csodálatos erdőt és a mellette elterülő mezőt, de nem akadtak a kisautó nyomára. Bugi vigasztalhatatlan volt. Csalódott magában, amiért nem vigyázott sokkal jobban a születésnapi ajándékára. Szülei nem szidták meg őt, inkább biztatták, talán mégiscsak otthon maradt és ott rálelhetnek. Sajnos azonban nem így történt. Bugi sokat tanult ebből az esetből. Aznap el is határozta, hogy ezentúl sokkal jobban fog vigyázni minden olyan dologra, ami közel áll a szívéhez és eszerint is cselekedett a jövőben. Itt a vége, fuss el véle! 🙂