Bugi, a kis versenyautó első napja középsősként

Zöld versenyautó

A kis versenyautó első napja középsősként

Bugi, a formás kis zöld versenyautó nagy napra ébredt.

Az idáig kiscsoportos versenyautó innentől kezdve már igazi példaképe lehet az autósovi apró kis növendékeinek. Elkezdődött ugyanis szeptember és ő is büszke középsős autóvá vált. Mintha egy varázsütésre minden megváltozott volna: már nem félt reggelente bemenni a csoportszobába, már nem csúfolják ki a nagycsoportos társai. Ő is ugyanolyan ügyes tagja a társaságnak, mint a többiek. Most azonban már kötelességei is lesznek: naposként segítenie kell az óvó nénik munkáját, példát kell mutatnia szorgalomból, ügyességből és lelkesedésből a kicsiknek. Egyetlen egy mumus volt még a valamikori kiscsoportos kocsi tarsolyában: az öltözködés, csak az ne létezne! Az még nem megy igazán, azt viszont még gyakorolnia kell!

            Nos, aznap reggel Bugi anyukája kedvesen felébresztette a kis járgányt és odakészítette ruhácskáit is. Bugi nehezen nyitotta ki a szemét, hiszen még korán volt és nagyon hozzászokott a nyári lustálkodáshoz.

-Picim, gyere szépen, öltözködj fel -mondta Bugi mama.

Semmi válasz nem érkezett, a verda ugyanis visszaaludt. Az anyuka készített egy íncsiklandó, forró kakaót, majd ezzel ébresztette ismételten a kis járművet. Na, ez már hatásos volt! Az illatoktól még a nyál is összefutott a kis autó szájában, így hozzá is látott a tankoláshoz. Azt már ő is nagyon jól tudta, hogy üzemanyag nélkül nincs hosszantartó rohangálás és játszadozás.

– Most, hogy ügyesen megittad a kakaódat, következhet az öltözködés -mondta kedvesen anyukája. Bugi még mindig fáradt volt, de nagy nehezen nekiállt levenni a pizsomáját. Az odakészített ruhácskák azonban csak ott feküdtek és továbbra is várták, hogy kis gazdájuk rájuk találjon. 

– Kedvesem, lassan indulnunk kell az oviba és még mindig nem sikerült felöltözködnöd? -kérdezte csodálkozva az anyuka, miközben tett-vett a lakásban.        

– Anya, segíts kicsit– kérte a kis versenyautó -Nehezen tudom egyedül felvenni a pólómat.

Anyukája szívesen segített neki, de közben elmagyarázta kisfiának, hogy egy igazi középsős már példát mutatva a kicsiknek egyedül is képes felöltözködni és elkészülni. Először nem tetszett neki, hogy anyukája ezt mondta neki, de végül csak nem adta fel a feladatot és egyre ügyesebben tudott koncentrálni is.

Buginak gyakran eszébe jutottak anyukája szavai az oviban és megpróbálta tényleg önállóan ellátni magát. Kicsit szomorú és csalódott volt, amikor az ébredés utáni első percben fordítva vette fel a nadrágját, de az óvó nénik is lelkesen biztatták, hogy legközelebb már első próbálkozásra sikerülni fog neki. Ha nem is rögtön, de a harmadik napon már valóban így is lett. A rákövetkező hét minden napján szinte tökéletesen sikerült felvenni a nadrágot és napról napra jobban ment neki az öltözködés. Otthon anyukája is nagyon megdicsérte a kis verda fejlődését és az óvó nénik biztató szavai is jó hatással voltak a folyamatra. Képzeljétek el, most már Bugi mutatja a kiscsoportosoknak, hogy melyik ruhadarabot hogyan a legegyszerűbb a karosszériára húzni. Itt a vége, fuss el véle 🙂

Picture of Zsuzsi

Zsuzsi

Cs. Rajnai Zsuzsa vagyok, a Családi Kincsesládikó blogoldal szerkesztője.

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szívesen olvasnál tőlünk még többet? 

Eleged van abból, hogy csak úgy megtörténnek Veled a dolgok?

 

Szeretnéd most már a saját kezedbe venni életed irányítását?

Kérd ingyenes, kinyomtatható pdf anyagunkat, mely olyan pozitív megerősítéseket, motiváló képeket és inspiráló szövegeket tartalmaz, amelyeket a vision boardodra (álomtábla, motivációs tábla) helyezhetsz!