Didó, a koboldfalvi kis manó története

Egyszer történt, réges-régen, hogy Didó, a kis manó gondolt egy nagyot és komoly változtatásra szánta el magát.

Ugyan nyugodt, csendes életet élt Koboldfalván, ezen a gyönyörű, völgyekkel szabdalt, dombokkal övezett, barátságos kis manótelepülésen, mégsem volt maradéktalanul boldog és elégedett.

Minduntalan eszébe jutott nagypapája gyakori szavajárása: „Gyermekem, ott találhatod meg Önmagad, ahol a saját kis Szerencsepatkód lakik…”.

Igazából sohasem értette, mire utalhatott nagypapája, a Koboldfalván mindenki által nagyra becsült és sokra értékelt öreg manópapa. Didó azzal az érzéssel ébredt ma reggel, hogy itt a legfőbb ideje a változtatásnak és szerencsét próbál a biztonságot adó Koboldfalván kívüli nagyvilágban. Igen ám, de mit tegyen, merre induljon, mit tegyen a tarisznyájába? Ezek voltak a legfontosabb kérdések aznap délelőtt, miközben forró kakaóját és finom, magokkal szórt perecét fogyasztotta. Valószínűleg szükségem lesz egy kis elemózsiára, gondolta rögtön. Nagyon szerette a pocakját, nem hiába volt kedvenc időtöltése a konyhában való sürgés-forgás. Ha valamilyen étket megkívánt, nyomban neki is állt elkészíteni azt. Aprócska manó létére igazán ügyes kis szakács kerekedett belőle az idők folyamán. Ezt persze nem verte nagydobra, ez a manóvilág legtermészetesebb dolga volt Didó számára.

Térjünk csak vissza a tarisznya-kérdéshez. Szóval mi is kerüljön bele? Gondosan becsomagolt néhány perecet és aprósüteményt, megtöltötte a kulacsát manóvízzel és a tarisznya legbelső zsebeibe helyezte a koboldfalvi érmekkel teli erszényét. Felsóhajtott, nem köszönt el senkitől, egyszerűen csak útra kelt az erdei tisztáson. Ment, mendegélt, amíg egy kereszteződéshez nem ért. Töprengeni kezdett.

Vajon jobbra vagy balra találja a saját Szerencsepatkóját? Kitől tudhatná meg a helyes választ?

Egy halk hang azt duruzsolta a füle mögül, hogy indulj el balra, arra vezet a Te utad.

Így hát gondolkozás nélkül elindult balra. Parányi manó lévén igazán bölcsnek bizonyult, ugyanis néhány méter után ismételten egy hangra lett figyelmes. De ez teljesen más volt, mint a korábbi: egy aranypettyes futrinkabogár keserves, jajgató sírását hallotta.

Segítő szándékkal rögtön odalépett hozzá.

– Mi történt Veled, kis futrinka?

– Jaj, ne is mondd, éppen hazafelé tartottam, amikor egy éles faág megszúrta a fejemet és rettentően fáj azóta. Nem is tudom, mit tehetnék. Nem érzem magam képesnek arra, hogy hazáig elsétáljak.

– Hogyan is segíthetnék? Van egy ötletem. Ismerek egy kedves erdei cankót, Cirit, aki hazarepíthetne Téged.

-Ó, nagyon hálás lennék a barátodnak. A családom is igazán örülne, ha minél előbb hazaérkeznék.

– Rendben- Didó gondolkozás nélkül füttyentett egy nagyot, igazán különleges, jellegzetes dallam volt ez és lássatok csodát, meg is jelent Ciri, az erdei cankó.

– Kedves Ciri, csodálatos, hogy ismét látlak- fejezte ki örömét Didó- Újdonsült barátommal, ezzel a kedves aranypettyes futrinkával arra szeretnénk kérni Téged, hogy repíts el minket az otthonába. Szegény futrinka megsebesült és nem tud ilyen állapotban hazajutni.

– Örömmel, Kedveseim. Mikor indulhatunk?

– Ebben a pillanatban– válaszolta lelkesen Didó és a kis futrinka is.

Felszálltak a cankó hátára, Ciri óvatosan felemelkedett a levegőbe és megkérte az utasait, hogy mutassák az irányt.

A bogárka ügyesen irányította a madarat, közben sokat mesélt a fáról, ahol a családja is élt. Didó mindeközben szótlanul, csendesen utazott. Óriási felfedezést tett ebben a néhány percben. Sohasem kémlelte ugyanis kis falucskáját a levegőből figyelve, így nem is sejthette, hogy az ő koboldtelepülése egy patkót formáz. E szemet gyönyörködtető, varázslatos és ellenállhatatlan helyről szeretett volna ő elmenni? Hiszen ez az ő otthona, itt lakozik az ő Szerencsepatkója! Egy szempillantás alatt minden megváltozott a kis buksijában! Eldöntötte, hogy tervei ellenére itt marad Koboldfalván. Hallgatott nagypapája egykor elhangzott tanácsára és azon kezdett el gondolkozni, hogyan tehetné változatosabbá és elégedettebbé életét. Hiszen nem is kellett sokáig törnie a fejét!

Hamarosan elindította saját kis pékségét, melynek legközkedveltebb terméke a magokkal megszórt, patkóformájú perec lett.

Ha nem hiszitek, járjatok utána és kóstoljátok meg az íncsiklandozó Didó-patkó kellemes ízét.