Fogtündér kalamajka

Időtlen idők óta mindenki tudja, de kiváltképp a vén anyókák, akik hosszú fabulákat mesélnek róla téli estéken, a pattogó tűz mellett, hogy élt egyszer egy vidám kis nemzetség (fogtündér), melynek tagjai bizony igazi fogtündérek voltak.

Csodálatosan szép, mesés birodalomban, békésen éltek egymással az idők kezdetétől fogva az elementálok, szépen megfértek egymás mellett a jóságos, embereket segítő és a kissé gonoszabb, incselkedő, apró bosszúságokat előidéző lények is. Minden gyermek tudja, hogy a tündéreket nemcsak az emberek közelségében, házakban lehetett fellelni, hanem az erdőkben, tavakban, folyókban, hegyvidéken, mitöbb a föld mélyén is szívesen eléldegéltek. A mi mesénk főszereplői viszont az emberek világában, pontosabban szólva az apró gyermekek közelségében érezték jól magukat és láthatták el számukra mindennél fontosabb feladatukat. Tudjátok, kiről beszélünk? Hát persze hogy a fogtündérekről.

Illangó, Villangó és Csillangó nagyon jó barátok voltak. Rettentően hasonlítottak egymásra, de a maguk módján mégis mindegyik különbözött a másiktól. Illangó igazi szemet gyönyörködtető látvány volt a maga kékeszöldesen fénylő szárnyaival, közelebbről megvizsgálni azonban csak nagyon kevés földi lénynek volt lehetősége, hiszen nevéhez híven pillanatokon belül elillant egyik helyről a másikra. Illangóról annyit jegyzett még fel a fáma, hogy igazán szívélyes, szelíd, barátságos és a gyermekek iránt érdeklődő kis fogtündér lehet. Villangót szintén festői szépségű, ragyogó, bájos kis lénynek ismerhetnénk meg, ha egy szempillantás alatt nem repdesne egyik tárgyról a másikra. Az ő létezéséről leginkább a segítőkészsége és nagylelkűsége ad tanúbizonyságot, illetve eme jó tulajdonságainak eredményei és jótékony tettei mutathatják meg a gyermekeknek, hogy Villangó járt náluk az éjszaka. A harmadik kis entitás neve Csillangó. Nyilván tudjátok is, mi a legjellemzőbb tulajdonsága. Igen, szüntelenül és kitartóan csillog-villog, sziporkázva meséli el történeteit és tündökölve adja elő újabb és újabb kalandjait. No, évszázadokkal ezelőtt Fogtündérfalván, ezen a megragadó, nem mindennapi és lebilincselő helyen kezdődött a mai történetünk is. Kora reggel minden kis tündérhez bekukkantott Ragyogó, a fogtündérek vezéregyénisége.

A mai pirkadatkor is megbeszélte minden egyes kis teremtménnyel, hogy aznap milyen feladatokat kell ellátnia és milyen apróságoknak tűnő, ámde mégis kimondhatatlanul fontos részletekre kell szerfelett odafigyelnie. Illangóval kezdte a sort. Főhősünk ma Börnyefölde településre repül, hogy meglesse a gyerekeket, akik már érettek arra, hogy a fogacskáik kihulljanak. Illangó szerette mindig alaposan körbejárni a témát és elmélyülten, aprólékosan megismerni a csöppségeket, akiknek a legmegfelelőbb és leginkább hozzájuk illő ajándékokat szerette volna kiválasztani fogaikért cserébe.

Ő vált a Mikulás legkedveltebb segédjévé, hamarosan pedig az ajándékgyár irányítójává. Ahogy teltek-múltak az évek, Dörrencs, mert ugye így hívták a Mikulás elsőszámú segítőjét, egyre magabiztosabbá és gőgösebbé vált. Hiúsága és önelégültsége nem vívott ki túl nagy közkedveltséget a manók körében, a fogtündérek is hamarosan tudatára ébredtek a változásnak. Ők is szembesültek Dörrencs fellengzős rátartiságával és önhitt pöffeszkedésével. Egyre nagyobb kihívást jelentett számukra az az egyszerű teendő, hogy megrendeljék a manógyártól a gyerekek jutalmait. Dörrencs folyton-folyvást okoskodott és mindent jobban tudott a fogtündéreknél, a jövőben már ő akarta kitalálni, hogy melyik lurkó milyen ajándékot kapjon. A fogtündérek kénytelen-kelletlen el kellett fogadják, hogy sajnos nem mindig azok a csomagok voltak az ajándékzsákban, amit kértek. Az a kisfiú, aki egy autónak örült volna a legjobban, memóriajátékkal kellett beérje, az a kislány pedig, akinek mindene a babázás volt, dominót kapott. Persze a fogtündérek érzékelték, hogy ez így nagyon nincs rendjén, egyre kevesebb elégedett és örömteli arcocskával találkoztak, de nem igazán tudták, mitévők legyenek. Tanácstalanságukban naphosszat tanakodtak az eshetőségeken, vegyék fel a kapcsolatot talán a Mikulással vagy személyesen keressék fel magát Dörrencset.

Végül emellett a lehetőség mellett döntöttek. A játékgyár vezetője azonban vérig volt sértve, amikor felhozták neki a problémás témát. Egyszerűen nem akart tudomást venni arról, hogy a gyerkőcök enyhén szólva nem repesnek az örömtől azoktól az ajándékoktól, melyeket Dörrencs választott ki számukra. Szerinte ő igenis a legmegfelelőbb és legalkalmasabb meglepetéseket válogatja ki az apró emberpalántáknak. A fogtündéreknek sajnálatos módon sikertelenül kellett távozniuk az ajándéküzemből. Ezek után már nem volt kedvük felkeresni a Mikulást sem. No, de térjünk csak vissza Csillangó elintéznivalójához. Mielőtt fájó szívvel elindult volna a hosszú, fárasztó útra, úgy gondolta, kikéri két legbecsesebb barátja, Illangó és Villangó tanácsát is az ügyben. Mint utóbb kiderült, nagyon helyesen tette ezt. Ők hárman mindig is rendkívül jól együtt tudtak működni és remekül kiegészítették egymást, ez nem történt most sem máshogy.

Hosszasan beszélgettek arról, hogyan tudnák a lehető legjobb úton megértetni a vezetővel, hogy az egész folyamat nem az ő rátermettségének a megkérdőjelezéséről szól, hanem a földi csemeték boldogsága forgott kockán. Több elenyésző, jelentéktelen ötlet közül végül kibukkant egy leleményes és frappáns elképzelés. Villangónak jutott eszébe, hogy egyszer előfordult már velük, hogy Illangó szépen, nyugodtan, a lehető legnagyobb harmóniával közölt vele egy olyan problémát, amely mindkettejük számára fontos volt, de valahogy hónapok óta nem jutottak közös nevezőre.

Akkortájt mindegyik a másikban kereste és találta a hibát, valamint egyik sem volt hajlandó lemondani a másik javára valamelyik fontos kívánságáról úgy, hogy közben a saját kérése is teljesülne. Viszont abban az egy esetben mégis sikerült ezt megoldaniuk. Hogyan? Egyszerűen úgy, hogy Illangó idilli, békés magatartása nyugtató hatással volt Csillangóra is és képessé váltak egymásra odafigyelve, csöndesen, meghitt módon közölni szándékaikat, miközben arra is figyeltek, hogy a megszületendő megoldással mindketten a lehető legjobban járjanak. Szóval arra a következtetésre jutottak, hogy most is így kell cselekedniük. Csillangó megkérte Illangót, hogy kísérje el őt a mai útján, hogy a csemeték érdekében valóban jól sikerülhessen a megbízatása. Így is történt. Elhitték, hogy sikerrel fog járni küldetésük és ezzel a hatalmas hittel töltekezve, megfelelő mennyiségű energiával indultak útnak nem sokkal dél előtt. Dörrencs épp a munkáját végezte kis irodájában, mikor az egyik manó bekopogott hozzá.

– Főnök, vendégeid érkeztek Fogtündérfalváról.

Az irányító felemelte egy pillanatra a fejét, majd ismét belegörnyedt az akták tanulmányozásába. A küldönc nem tudta, hogy mire vélje a dolgot és ismételten szólt Dörrencsnek. Végül az biccentett egyet fejével, mely bólintás sejthetően azt jelenthette, az üzenetátadó beengedheti hozzá a látogatókat.

Csillangó és Villangó egymásra mosolyogva erőt merítettek barátságukból és bekopogtattak a vezetőhöz.

– Jó napot, kedves Dörrencs úr – kezdte meg beszédét Villangó – Szeretnénk egy fontos dologról beszélgetni Magával-folytatódott a beszéd.

Válasz azonban nem érkezett. Dörrencs úgy tett, mintha túlzottan is lekötné a hivatalos iratok vizsgálata, közben azonban azon elmélkedett, hogy milyen érdekes, remek érzés járja át testét-lelkét, mióta beléptek a szobába a tündérek. Régesrég érzett ehhez hasonlót, hajdanán történhetett ez, amikor még nem nevezte ki őt a Mikulás a játékgyár igazgatójának. Csodálatos melegség járta át testét és egyre kíváncsibbá vált, vajon milyen célból érkezhettek hozzá a tündék.

– Hallgatom a mondandótokat- ejtette ki könnyedén a szavakat.

Csillangó fogtündér megköszörülte torkát, majd belevágott mondanivalójába.

– Kedves Dörrencs, azzal a céllal érkeztünk, hogy a manók és a tündérek, de legfőképpen a földi gyerkőcök érdekében megbeszéljünk egy igen jelentős kérdést Őméltóságával.  Egészen pontosan arról lenne szó, hogy számunkra a kicsi lurkók öröme, jókedve és vidámsága a legfontosabb. Ha azt látjuk egy nebuló arcán, hogy boldog és kiegyensúlyozott, az mindennél nagyobb megelégedettséget nyújt számunkra, hiszen mi is együtt örülünk vele, illetve bizonyosak lehetünk afelől, hogy hivatásunknak megfelelően a lehető legjobban jártunk el- Illangó elhallgatott és várta Dörrencs reakcióját.

Dörrencs továbbra is jéghegyként viselkedett és nem tűnt túlságosan nyitottnak a témára, ám ekkor Villangónak varázslatos ötlete támadt. Elővett a batyujából egy fényképalbumot és a főnökhöz közelebb lépve elkezdte megmutatni a gyermekek boldogságát tanúsító gyönyörű képeket. Ebben a pillanatban hallottak is egy furcsa, elég hangos zörejt. Nem tudták mire vélni a dolgot, így a két tündér figyelmen kívül hagyta a hangokat. A továbbiakban viszont érdekes, jelentős változásokra lettek figyelmesek, ami a játékgyár fejét illeti. Valamiként megváltozott a viselkedése, kezdett furcsamód felengedni, mintha egy-egy mosoly is megjelent volna az arcán.

Megkönnyebbülve beszéltek még néhány mondatot a kobolddal, mígnem az minden előzmény nélkül, hirtelen gyorsasággal belegyezett abba, hogy ezentúl visszaadja a jogot a fogtündéreknek, hogy ők maguk dönthessék el, melyik lurkó milyen ajándékot fog kapni. Az óriási boldogság, igazi örvendezés és felhőtlen vidámság időszaka következett ezután. Még maga Dörrencs is somolygott kicsit, majd percek múlva egyre inkább fülig ért a szája. Együtt be is mentek a játékgyárba és végigkísérve a fogtündéreket, Dörrencs már azon ábrándozott, hogy egy földi kisfiú milyen élvezettel veszi majd kezébe azt az autót, amit Villangó pont most helyezett a zsákjába.

Mire zsúfolttá vált a tarisznya, szívük is megtelt örömmel. Hálával és köszönettel búcsúztak el a koboldtól, majd rövidesen hazafelé vették az irányt. Valóban nagy kő esett le a szívükről, hogy sikeresen tudták teljesíteni kötelezettségüket. Ekkor ugrott be Illangónak, hogy pontosan egy időre esett a szokatlan hangzavar Dörrencs irodájában és a kobold viselkedésében megmutatkozó változás kezdete.

Ó, hogy ez idáig nem jutott az eszébe! Hiszen nem más volt ez a morajlás, mint a kő, mely leesett Dörrencs szívéről és messzire gurult, ami akkor telepedett rá, amikor makacs rátartiságával és fölényeskedő hozzáállásával elzárta a szívét a szeretet elől.